Fel!

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
SZTEJKI Eötvös József Gimnázium Tel.: +36 62 547 060 Fax: +36 62 547 063


Iskolánk részt vesz a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett HATÁRTALANUL! programban.




SZTE Konfuciusz Intézet


ECDL

A Raoul Wallenberg Egyesület, a Holokauszt Emlékközpont, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola 2013 tavaszán ismét meghirdette Régen volt? Hol is volt? című történelmi vetélkedőjét, melynek középdöntője a Somogyi-könyvtárban zajlott.

A verseny középpontjában a holokauszt történései, az embermentők tevékenysége, a zsidó-magyar kultúra együttélése és embermentő emlékhelyek álltak. A középiskolás diákok a vetélkedő első fordulójában 50 kérdésből álló feladatsort tölthettek le az internetről. Az 56 (a legtöbb pontszámot elérő) csapat jutott tovább a második forduló középdöntőibe, amelyek március 18. és 22. között rendeznek Győrött, Tatabányán, Vácott, Szegeden, Miskolcon, Pécsett és Debrecenben. A szegedi területi középdöntőnek március 18-án délután a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár adott helyszínt, ahol négy városból, hét iskola nyolc csapata mérte össze a témával kapcsolatos tudását. A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola két csapattal, a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Gregus Máté Tagintézmény, a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola, a kalocsai Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Szent István Gimnázium, a szegedi SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium és a SZTEJKI Eötvös József Egységes Gimnázium egy-egy csapattal vett részt a versenyben.

A "pálmát" az Eötvös-gimnázium csapata vihette el. Felkészítőjük, Bartosné Dobos Andrea történelemtanár elmondta, éppen aktuális témát jelentett számukra a vetélkedő, hiszen a tananyagban ennél a korszaknál tartottak. Hozzátette: a diákokat érdekli ez a téma. Mindig csodálatot vált ki, ha van egy ember, aki képes kockáztatni a saját életét, hogy másokat megmentsen – Raoul Wallenberg ilyen ember volt. (forrás: SZEGEDma.hu; fotó: Somogyi könyvtár)

A győztes csapat tagjai: Szilágyi Anett, Varga Zita, Csapó Csenge és Kocsis Diána Eliza.

 wallenberg oklevel

A versenyről bővebben a SZEGEDma.hu oldalain olvashat.

Képek iskolánk életéből

randomkep- (59).jpg randomkep- (35).jpg randomkep- (12).jpg randomkep- (7).jpg randomkep- (40).jpg randomkep- (26).jpg randomkep- (28).jpg randomkep- (53).jpg randomkep- (37).jpg randomkep- (63).jpg randomkep- (39).jpg randomkep- (11).jpg randomkep- (31).jpg randomkep- (50).jpg randomkep- (5).jpg randomkep- (32).jpg randomkep- (51).jpg randomkep- (4).jpg randomkep- (42).jpg randomkep- (17).jpg randomkep- (14).jpg randomkep- (18).jpg randomkep- (27).jpg randomkep- (64).jpg randomkep- (58).jpg randomkep- (34).jpg randomkep- (22).jpg randomkep- (10).jpg randomkep- (6).jpg randomkep- (65).jpg randomkep- (66).jpg randomkep- (48).jpg randomkep- (43).jpg randomkep- (61).jpg randomkep- (60).jpg randomkep- (62).jpg randomkep- (13).jpg randomkep- (29).jpg randomkep- (2).jpg randomkep- (57).jpg randomkep- (15).jpg randomkep- (38).jpg randomkep- (19).jpg randomkep- (1).jpg randomkep- (23).jpg randomkep- (20).jpg randomkep- (45).jpg randomkep- (24).jpg randomkep- (3).jpg randomkep- (47).jpg randomkep- (36).jpg randomkep- (8).jpg randomkep- (46).jpg randomkep- (9).jpg randomkep- (30).jpg randomkep- (41).jpg randomkep- (21).jpg randomkep- (16).jpg randomkep- (56).jpg randomkep- (67).jpg randomkep- (52).jpg randomkep- (55).jpg randomkep- (54).jpg randomkep- (33).jpg randomkep- (25).jpg randomkep- (49).jpg

Copyright © 2018 SZTEJKI Eötvös József Gimnázium Minden jog fenntartva .