Fel!

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
SZTEJKI Eötvös József Gimnázium Tel.: +36 62 547 060 Fax: +36 62 547 063


Iskolánk részt vesz a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett HATÁRTALANUL! programban.




SZTE Konfuciusz Intézet


ECDL
 

Az SZKTT Eötvös József Egységes Gimnázium az idei tanévben 2012. március 24.-én szombaton tartotta egészségnapját. A rendezvénnyel párhuzamosan tartottuk a „Nap” egyéb programjait, hiszen a Diáknapi játékos vetélkedőt és az Eötvös napi múzeumlátogatásra is ezen a délelőttön került sor.

            A program szerint a megnyitóra az iskolaudvaron reggel fél kilenckor került sor az osztályok felsorakozásával. A „Nap” rendezvényeit Dr. Gera Tibor főigazgató úr nyitotta meg. 8.45-9.30-ig minden osztály egészségvédelmi foglalkozáson vett részt. Az osztályokból két-két fő vett részt azon a bűnmegelőzési kiállítás megnyitón és előadáson, melyet Nagy Pál a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendőr őrnagya tartott a „Lépésről lépésre” bűnmegelőzési kiállítás kapcsán. A vándorkiállítás egy héten keresztül volt megtekinthető tanulóink számára. A programok közül kiemelem a 9. osztály vöröskeresztes vetélkedőjét, ahol 9. - es vöröskeresztes diákok tartottak a párhuzamos osztályokban. A vállalkozó diákok az iskolai vöröskeresztes csapat aktív tagjai voltak. Borsi Bernadett Vöröskeresztes diákelnök és jómagam készítettük fel őket a vetélkedő forgatókönyvének betanításával. A 9. A-ban Olasz Ági, Kovács Eszti és Herpai Ildi vezette a vetélkedőt. A 9. B-ben Gyuris Gabi és Bagi Niki szorgoskodtak, a 9. C-ben Rácz –Komlósi Soma és Horváth Gabi teremtettek jó hangulatot. Buknicz Inez és Kucsora Beatrix a 9. D-ben mozgósította az osztály erőit minél jobb teljesítményre. A győztes osztály a 9. B lett, jutalmuk egy finom csoki torta volt. A versenyről honlapunkon látható képek mutatják a remek hangulatot. A vöröskeresztes segítők közül kiemelem még Horesnyi Rebekát, Szlanyinka Zitát, akik a véradásnál, ill. a Tappancs Alapítvány standjánál segédkeztek. Az említett diákok mindegyike igazgatói dicséretben részesült, hiszen a szabad programoknak is aktív vezetői voltak. A többi osztályban változatos témákban hívtunk szakembereket, pl. orvostanhallgatókat, a Tappancs Alapítvány önkéntesét, Varga Juditot, aki kis filmet vetített az állatvédelemről, majd a téma kapcsán vetélkedtek a 11. A diákjai. A Drogambulancia munkatársai közül Nagy Katalin és Jeddi Márton a droghasználat törvényi következményeiről beszélgettek diákjainkkal. Grácin Márkó három csapatnak is előadta nagysikerű grafológia alapjairól szóló előadását. „A Hely” klubba három csapatban mehettek át osztályaink, ahol Habina Péter és Zelenai Károly várta diákjainkat és az alternatív szórakozási lehetőségeket mutatták meg számukra. Munkánkat segítették a kistérségi pszichológusok, Gárdián-Váradi Nóra problémamegoldó-, Pálkúti Adrienn pedig relaxációs foglalkozást tartottak. Tavaly végzett diákunk Widóczy-Lövey János a Zeneterápiáról tartott érdekes előadást.

            9.30-tól kezdődtek a szabad programok, ahol többféle program közül lehetett választani. Ekkor kezdődött a véradás, melyen iskolánk több diákja és tanára is részt vett. Sőt néhány szülő, meghívott előadóink és a környék lakosai is jelentkeztek. Köszönet minden véradónak, remélem jövőre még többen lesznek. Az orvosi szobában Szabóné Tóth Gabriella védőnőnél szűrővizsgálatokat végeztethettek az érdeklődők. Az udvaron, négy standon lehetett változatos elfoglaltságokat találni. Természetesen vöröskeresztes diákjaink több feladatra is vállalkoztak. Juliskának és Rómeónak keresztelt ambubabáinkkal újraélesztésre tanították az arra vállalkozókat. Nagy sikere volt a sebfestésnek, mely során a baleseti szimulációban részt vett kortárssegítőink, Bagi Niki és Gyuris Gabi serénykedtek és készítettek „szebbnél szebb sebeket”.

Az orvostanhallgatóknál 5-6 féle egészségügyi tesztet lehetett kitölteni, melyet Illyés Levente, Dobos Judit és Balázs Boglárka orvostanhallgatók ellenőriztek és beszéltek meg diákjainkkal. A dr. Farkasinszky Terézia Drogambulancia munkatársainak standja rengeteg érdekes játékot és ismeretterjesztő anyagot kínáltak diákjainknak. Jeddi Márton és Rab Hajnalka zsonglőrködésre és egyéb játékos eszközök kipróbálására biztatták gyerekeinket. A Tappancs Alapítvány standjánál az állatvédelemmel kapcsolatos kérdéseiket tehették fel diákjaink és szóróanyagokat vihettek, tesztet tölthettek ki. A focit Polyák Péter vezette és a 10. B csapata nyerte, az asztalitenisz versenyt Nusser Elemér irányította és Lantos Zoltán 12. A osztályos diák vitte el a pálmát. A jógafoglalkozáson Vörös Andrea irányította a résztvevőket, a Jóga a Mindennapi Életben Egyesület szakembereként. A Salsa táncoktatást Baranyi Anett tánctanárnak köszönhetjük. Rabi Krisztina sokak örömére mandalafestést vezetett a kreatív foglalkozás keretében. Egy csapatnyi gyerek tanáraival játszott a tanár-diák activytin. Diákjaink kb. 70 fős csapata a Pince Színház 80 nap alatt a Föld körül előadását tekintette meg a Weöres Sándor Általános Iskolában.

            Ezen a gyönyörű napon mindenki kedvére választhatott és élvezhette szó szerint a jó időt, a szép tavaszi napot. A rendezvény sikeréhez hozzájárult tanáraink és diákjaink aktív közreműködése. A mérleg maximálisan pozitív, reméljük, hogy jövőre hasonlóan színvonalas rendezvényben lesz részünk.

Szeged, 2012. április 2.
Kapásné Pleskó Andrea
ifjúságvédelmi felelős, vöröskeresztes tanár


Kapcsolódó képek:


Képek iskolánk életéből

randomkep- (15).jpg randomkep- (53).jpg randomkep- (37).jpg randomkep- (26).jpg randomkep- (50).jpg randomkep- (40).jpg randomkep- (45).jpg randomkep- (66).jpg randomkep- (60).jpg randomkep- (17).jpg randomkep- (6).jpg randomkep- (47).jpg randomkep- (31).jpg randomkep- (29).jpg randomkep- (57).jpg randomkep- (27).jpg randomkep- (62).jpg randomkep- (41).jpg randomkep- (58).jpg randomkep- (54).jpg randomkep- (39).jpg randomkep- (3).jpg randomkep- (11).jpg randomkep- (48).jpg randomkep- (4).jpg randomkep- (52).jpg randomkep- (43).jpg randomkep- (23).jpg randomkep- (16).jpg randomkep- (34).jpg randomkep- (12).jpg randomkep- (18).jpg randomkep- (24).jpg randomkep- (64).jpg randomkep- (49).jpg randomkep- (25).jpg randomkep- (2).jpg randomkep- (22).jpg randomkep- (55).jpg randomkep- (51).jpg randomkep- (5).jpg randomkep- (1).jpg randomkep- (8).jpg randomkep- (13).jpg randomkep- (56).jpg randomkep- (59).jpg randomkep- (61).jpg randomkep- (14).jpg randomkep- (19).jpg randomkep- (20).jpg randomkep- (30).jpg randomkep- (46).jpg randomkep- (67).jpg randomkep- (38).jpg randomkep- (65).jpg randomkep- (10).jpg randomkep- (21).jpg randomkep- (42).jpg randomkep- (33).jpg randomkep- (63).jpg randomkep- (32).jpg randomkep- (28).jpg randomkep- (35).jpg randomkep- (7).jpg randomkep- (9).jpg randomkep- (36).jpg

Copyright © 2018 SZTEJKI Eötvös József Gimnázium Minden jog fenntartva .