Fel!

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
SZTEJKI Eötvös József Gimnázium Tel.: +36 62 547 060 Fax: +36 62 547 063


Iskolánk részt vesz a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett HATÁRTALANUL! programban.




SZTE Konfuciusz Intézet


ECDL

 

   
Év elején megújítottuk iskolánk vöröskeresztes csapatának működését.  12 új tag csatlakozott hozzánk a 9-es diákok közül, vegyesen minden osztályból. A régiek többsége is együtt szeretne dolgozni velünk. A diákvezető Borsi Bettina 12. C osztályos tanuló és a szociális csoportnak két felelőse van: Horesnyi Rebeka és Szécsi Kitti. Mivel a diákok többsége a facebook-on van fenn, ezért itt hoztunk létre egy zárt csoportot, ahol üzenni tudunk egymásnak. Jelenleg 28 fő diák van a körben és 4 felnőtt segítő. Ehhez bármikor lehet csatlakozni és a munkába bekapcsolódni.


Új vállalás volt a csoport részéről, hogy fűzzük szorosabbra a Sólyom utcai gyerekekkel a már két éve működő kapcsolatot. Minden hónap utolsó csütörtökjén kerül sor a látogatásra. Az első foglalkozás október 4-én a második október 25-én volt, melyen 8 ill. 9 diák vett részt. Az alábbiakban egyik új diáktársatok Fendrik Klaudia 9. C osztály beszámolóját olvashatjátok, aki mindkét alkalommal önkéntesként segített:

    

Az Eötvös Vörisei a Sólyom utcában    

           
„Az év elején léptem be az Eötvös Gimi vöröskeresztes csapatába. Eddig nem túl sok programban volt részem, de kétszer voltam a Sás utcában az értelmileg fogyatékos gyerekek között.
Amikor megérkeztünk meg voltak szeppenve, de miután megismerkedtünk velük, felélénkültek és nagyon jól elszórakoztunk. Színeztünk, játszottunk és beszélgettünk velük. A nap végére egészen megkedveltek minket, és mi is őket. A második alkalommal a Halloween-re készülve tököt faragtak. Persze voltak olyanok is, akik játszottak, vagy házit csináltak. Én Angélának segítettem a házi feladatában, akit amúgy még a múltkori alkalommal ismertem meg. Néhány szavas mondatokat kellett írnia. Először megbeszéltük, hogy mit akar leírni, és csak utána írta le a munkafüzetébe. Sokszor betűt tévesztett, de mindig kiradíroztattam vele és kimondattam vele helyesen az adott szót. Amikor már biztosra vettem, hogy jót mond, akkor leírattam vele a szót.
Utána más gyerekekkel játszottunk társasjátékot. Nagyon aranyos és szeretetre méltó gyerekek. Szívesen megyek máskor is és szívből ajánlom nektek, ha szeretitek a gyerekeket. Legközelebb november 29-én megyünk újra”
Amennyiben megjött a kedvetek jelentkezzetek vöröskeresztes csoportunkba és azokra az önkéntes feladatokra, melyeket a tanév közben hirdetünk. November 20-án egy dohányzás ellenes felhívó akciót tervezünk, ehhez várjuk az ötleteid és a megvalósításban a segítségedet. Hogyan lehetne megszólítani dohányzó diáktársaitokat, hogy elhagyják ezt a káros szokást?
 Akik biológiából szeretnének továbbtanulni, azoknak ajánlom az AIDS versenyre jelentkezést és készülést, melyen tavaly az országosra bejutott csapatunk a 10. helyezést érte el.  November közepén elkezdjük a karácsonyi gyűjtő akciót a Vöröskereszt számára, melyben szintén számítok a segítségetekre. A régebbi vörisek pedig elsősegélynyújtás témában osztályfőnöki órákat tartanak a 9-10-11. osztályokban. Figyeld a hirdetéseinket és kapcsolódj be Te is a munkába.
November 15-én 14.30-17.30-ig véradás a véradó állomáson az Eötvös diákjai, dolgozói és a diákok szülei és barátai számára. Gyere, vagy szervezz minél több véradót!     

Szeged, 2012. október 31.                 

Kapásné Pleskó Andrea
vöröskeresztes elnöktanár

Képek iskolánk életéből

randomkep- (16).jpg randomkep- (30).jpg randomkep- (2).jpg randomkep- (35).jpg randomkep- (47).jpg randomkep- (66).jpg randomkep- (5).jpg randomkep- (3).jpg randomkep- (29).jpg randomkep- (49).jpg randomkep- (25).jpg randomkep- (6).jpg randomkep- (32).jpg randomkep- (18).jpg randomkep- (60).jpg randomkep- (53).jpg randomkep- (63).jpg randomkep- (38).jpg randomkep- (55).jpg randomkep- (10).jpg randomkep- (59).jpg randomkep- (57).jpg randomkep- (8).jpg randomkep- (23).jpg randomkep- (14).jpg randomkep- (65).jpg randomkep- (1).jpg randomkep- (48).jpg randomkep- (12).jpg randomkep- (20).jpg randomkep- (43).jpg randomkep- (34).jpg randomkep- (11).jpg randomkep- (26).jpg randomkep- (17).jpg randomkep- (46).jpg randomkep- (64).jpg randomkep- (31).jpg randomkep- (40).jpg randomkep- (28).jpg randomkep- (61).jpg randomkep- (58).jpg randomkep- (21).jpg randomkep- (13).jpg randomkep- (37).jpg randomkep- (33).jpg randomkep- (7).jpg randomkep- (51).jpg randomkep- (54).jpg randomkep- (50).jpg randomkep- (67).jpg randomkep- (56).jpg randomkep- (19).jpg randomkep- (36).jpg randomkep- (4).jpg randomkep- (52).jpg randomkep- (62).jpg randomkep- (41).jpg randomkep- (42).jpg randomkep- (24).jpg randomkep- (27).jpg randomkep- (22).jpg randomkep- (9).jpg randomkep- (39).jpg randomkep- (15).jpg randomkep- (45).jpg

Copyright © 2018 SZTEJKI Eötvös József Gimnázium Minden jog fenntartva .