Ösztöndíj keretében jutottunk ki Kínába. Két hetet töltöttünk ott, 2017. július 17-től július 30-ig. Összesen tízen vettünk részt ebben a táborban, az Eötvös József Gimnáziumból öt tanuló. Életre szóló élménnyel gazdagodtunk. Közelebbről ismerhettük meg a kínai kultúrát, lehetőséget kaptunk arra, hogy gyarapítsuk a kínai nyelvtudásunkat. Először Pekingben töltöttünk öt napot. Itt megcsodálhattuk a kínai Nagy Falat, a Tiltott Várost, és a Nyári Palotát. Pekingből gyorsvonattal utaztunk át Shanghai-ba, ahol rengeteg programot szerveztek nekünk. Elmentünk múzeumba, ahol megnéztük, hogyan fejlődött Shanghai a kezdetektől, majd a shanghai TV-toronyba is ellátogattunk, ami a város legmagasabb felhőkarcolója: 632 méter magas, 123 emeletes. Látogatást tettünk a Yu Yuan Kertbe is, ami tulajdonképpen egy piac, ahol mindent árulnak.  Mindennap voltak tanóráink, melyeket a Shanghai Egyetemen (SISU) tartottak. Ebben a táborban bárki részt vehet, aki a Konfuciusz Intézeten keresztül tanulja a kínai nyelvet. Jómagam már lassan 3 éve tanulok kínaiul az Eötvös József Gimnáziumban. Számos ösztöndíj kerül meghirdetésre, melyek segítségével kijuthatunk, és akár több évet is tanulhatunk kínai egyetemen. Ez órasi lehetőség! Szerencsésnek tartom magam, mivel már kétszer is kijutottam Kínába ösztöndíj keretében.

Csóti Patrícia ...
Csóti Patrícia képei Csóti Patrícia képei

2_ (1)
2_ (1) 2_ (1)
2_ (2)
2_ (2) 2_ (2)
2_ (3)
2_ (3) 2_ (3)
2_ (4)
2_ (4) 2_ (4)
2_ (5)
2_ (5) 2_ (5)
2_ (6)
2_ (6) 2_ (6)
2_ (7)
2_ (7) 2_ (7)
2_ (8)
2_ (8) 2_ (8)
2_ (9)
2_ (9) 2_ (9)
2_ (10)
2_ (10) 2_ (10)
2_ (11)
2_ (11) 2_ (11)
2_ (12)
2_ (12) 2_ (12)
2_ (13)
2_ (13) 2_ (13)
2_ (14)
2_ (14) 2_ (14)
2_ (15)
2_ (15) 2_ (15)
2_ (16)
2_ (16) 2_ (16)