Fel!

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
SZTEJKI Eötvös József Gimnázium Tel.: +36 62 547 060 Fax: +36 62 547 063


Iskolánk részt vesz a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett HATÁRTALANUL! programban.




SZTE Konfuciusz Intézet


ECDL

A Svetozar Marković Gimnázium meghívására november 9-e és 11-e között Újvidékre látogatott testvériskolájuk, a szegedi Eötvös József Gimnázium 21 diákja és négy tanára.

magyar szo 2017 11A találkozó a Határtalanul 2017/2018 – Tanteremcsere című projektum első összejövetele. Ittlétük során a diákok négy plakátot készítettek, melyeknek témái a városok természet- és földrajzi, irodalmi, kulturális és történelmi vonatkozásai. A program keretében a szegedi diákok két tanórát is meglátogattak az itteni gimnáziumban. A vendéglátó diákok vezetésével kis csoportokban igyekeztek felfedezni a belvárost, megnéztek egy színházi előadást, és fellátogattak a Péterváradi várba. A vendégdiákokkal alkalmi beszélgetést is készítettünk, ezt keddi számunkban közöljük. Felvételünk a műhelymunkát örökíti meg a Svetozar Marković Gimnázium alagsori termében. A Határtalanul program fő támogatója a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma, az újvidéki program megvalósulását és színvonalát segítette a helyi Signum és a Rekord Erdeš vállalat.

A fenti cikk az Magyar Szó írásos engedélyével került megjelenítésre honlapunkon.

Írta: szb
Fotó: Dávid Csilla
Magyar Szó cikkjének elérhetősége

Képek iskolánk életéből

randomkep- (42).jpg randomkep- (46).jpg randomkep- (54).jpg randomkep- (17).jpg randomkep- (13).jpg randomkep- (35).jpg randomkep- (57).jpg randomkep- (32).jpg randomkep- (41).jpg randomkep- (6).jpg randomkep- (51).jpg randomkep- (58).jpg randomkep- (63).jpg randomkep- (50).jpg randomkep- (3).jpg randomkep- (2).jpg randomkep- (14).jpg randomkep- (9).jpg randomkep- (1).jpg randomkep- (49).jpg randomkep- (24).jpg randomkep- (34).jpg randomkep- (60).jpg randomkep- (45).jpg randomkep- (29).jpg randomkep- (30).jpg randomkep- (20).jpg randomkep- (64).jpg randomkep- (40).jpg randomkep- (5).jpg randomkep- (52).jpg randomkep- (66).jpg randomkep- (37).jpg randomkep- (25).jpg randomkep- (26).jpg randomkep- (31).jpg randomkep- (22).jpg randomkep- (53).jpg randomkep- (43).jpg randomkep- (61).jpg randomkep- (16).jpg randomkep- (36).jpg randomkep- (59).jpg randomkep- (39).jpg randomkep- (55).jpg randomkep- (10).jpg randomkep- (38).jpg randomkep- (4).jpg randomkep- (47).jpg randomkep- (62).jpg randomkep- (19).jpg randomkep- (12).jpg randomkep- (11).jpg randomkep- (65).jpg randomkep- (21).jpg randomkep- (8).jpg randomkep- (7).jpg randomkep- (15).jpg randomkep- (28).jpg randomkep- (27).jpg randomkep- (33).jpg randomkep- (67).jpg randomkep- (56).jpg randomkep- (23).jpg randomkep- (18).jpg randomkep- (48).jpg

Copyright © 2017 SZTEJKI Eötvös József Gimnázium Minden jog fenntartva .